HTML

ami csalás és ami nem...

A legtöbb ember szeret hinni dolgokban. Van aki azt hiszi, hogy a föld 6 nap alatt "teremtődött" van aki azt hiszi, hogy egy űrlord rakta ide a lelkecskéket, megint mások abban hisznek, hogy „475 forint áfával-ért” megtudhatják a jövőt. Persze a naívitásnak nincs határa és számos pontján az életünknek találkozunk próbálozásokkal. Ezeket gyűjtöm én össze. Persze minden csak szórakoztatás célzattal, hisz ellenkező esetben perelnének azok akik leginkább pénzt keresnek magával a művelettel is. Szóval mondjuk ki, ha pénzért hülyeséggel etetnek az DEHOGY CSALÁS. a másik oldal mottója: "Ha az emberek megkövetelik, hogy átverjük őket, akkor tegyük meg nekik ezt a szivességet. "

a távlátó a jövőbelátó és a gerincműtét

vigyazat_csaloook 2010.08.11. 18:53

 

 
2002-ben amikor is az első valóságshow felütötte a fejét elindult a háttérben valami más is. Minden megváltozott atekintetben, hogy az emberek bele tudtak szólni a tv műsorba aktívan. Ha nem tetszett egy szereplő csak fel kellet emelni a telefont, es kezdetben 210 forintért később csak 90 forintért megmutatták a világnak, hogy tudatos emberkék ők, és számolni is kell velük ha épp nem akarják, hogy James tovább "medencepartizzon" 
 
Ezzel nem is volt baj. Azt kapták amit akartak, ők szavazni akartak pénzért, szavaztak is. Viszont ez indította el a kereskedelmi tv-k második nagy fejőstehénét az emeltdíjas játékokat/ telefonokat.Ez utóbbit azóta is használják a tv-k és lehet szidni vagy hülyének tartani azokat akik betelefonálnak, mégis azt lovagolja meg a koncepció, hogy az emberek szeretnek/ akarnak nyerni. Mivel szerencse alapú játékot nem szervezhetnek csak tudás alapút, hát jött az ötlet, hogy az már tudás, ha meg tudja mondani hány lába van a lónak és igaz is.
Ezzel sincs baj. Pontosan azt kapják az emberek ( kicsi trükkel ugyan, hisz csak aki bekerül adásba az nyerhet de minden telefonáló fizet) de ez is hamar kiderült, az emberek ennek ellenére telefonáltak, tehát azt kapták amit akartak.
 
DE
 
A nemrégiben módosult szabályozás miatt a fenti "hány lába van a lónak " típusú játékok  már nem annyira szereplők, hisz az új szabály értelmében a televíziós csatornáknak bele kell számolni a reklámidejébe az olyan típusú vetélkedőket az meg nem oké, hisz maximalizálva van a reklámidő és mi lesz akkor a mosóporral ha az egész reklám blokkot a vinnyogó hívj most fiatalok árasztják el. 
 
Erre jött a megoldás. JÓS TV. ezótv majd az. Hisz az mégiscsak egy szolgáltatás. Ott nincs olyan hogy tudás, vagy szerencse. Ezek az emberek mindent tudnak. 
 
 
Volt már arra példa, hogy sarlatánok kerültek a tv-be, hogy 0691-es szám hívására ösztönözzenek amit mi fizetett alvásnak fura dolognak, ők távgyógyításnak neveztek emlékezzünk csak erre:
 
de volt példa csak "normálhívásos" agymenésre is :
 
 
ezzel szemben ma a nagy tv csatornák már tovább is vitték a dolgot és immáron országosan is képesek jósoltatni maguknak az emberek.
 
itt egy példa a tökéletes jóslásra (mégha 2008-as és BPTV is):
 
és végezetül itt egy nem régi videó a tv 2 ezo.tv műsorából, ahogy egy bicikli küllővel szórakoztató tehetséggel van a dolog:
 
 
 
 
Zárógondolatként annyit, hogy James Randi alapítványa 1 millió dollárt ( kb 216.000.000 forint) ajánlott fel bárkinek, aki bemutatja( nem kell bizonyítani, csak mutasd meg), hogy van természet feletti ereje. Jós, kanálhajlító, tisztánlátó, rontásrárakó levevő, halottakkal beszélő, bármi ami természetfeletti. bővebben itt (angol) 1964 óta senki nem vitte el a pénzt pedig akkor még csak 1000 dollár volt. 
 
Ha bármelyik jós, távgyógyító érzi magában az erőt, én segítek neki pályázni. hozza el azt a kétszázmillió forintot. Majd megegyezünk. 
 
De nem fog jelentkezni egysem. Miért? azt mondják, nem érdekli őket a pénz. Gondolom csak azért nem ingyenes telefonszámot adnak meg a tv műsorokban, mert az már elfogyott. Ahogy azt is gondolom, hogy ezek az emberek nem ismernek gyermek-mentő, gyermek-élelmezési, rák-kutató alapítványt, ami örülne ha valaki hozzájuk vágna kétszáztizenhat millió forintot.  Minden más érv ahogy a kínaiak mondják bullshit
 
 
 
Jah Jay Leno amíg volt műsora mindig ezzel köszönt el:
 
Várom azt az újságcikket ami arról ír, hogy egy jós megnyerte a jackpot-ot.
 
 
 

Címkék: most átverés ezo jós telejósda hívj gyúrcsók ezotv

29 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AutosVilli 2010.08.11. 21:25:40

ELSŐ re azt mondanám oké igazadvan, de a hülyéknek kell valami müsort szolgáltatni.

min 2010.08.11. 21:25:40

Ehez nem is kell többet hozzáfűzni..:-)
A hülye picsák körében divat a LÁTÓ-hoz menni....

min 2010.08.11. 21:25:40

Egyébként óriási kabaré néha:-)
Hajnal 1 körül egy álmos betelefonálónak felállította a diagnózist, hogy álmatlanságban szenved:-)))
Kb vidám vasárnap kategória.

A nép fia 2010.08.11. 21:25:40

Na, erre már én is várok egy ideje.

A Joker-kérdés: miért nem nyerte még meg jós/jósnő az ötös lottót?

Feltettem már párszor ezt...

Aki meg ide betelefonál, nos, lehet, hogy ez kell a lelki megnyugvásához. Ha elhiszi, boldog ember. A tudatlanság áldásos.

vigyazat_csaloook · http://dehogycsalas.blog.hu 2010.08.11. 21:36:03

persze persze, de azért bssza meg. A zugügyvéden ma olvastam, hogy egy srác anyósa betelefonált ezekhez a gennyekhez, és mivel a bent ülő szakértő 490 forintért kiböfizte, hogy a férfi ember a kártya szerint nem ehhez a jánykához való azóta mindennaposak a viták. Sőt, az okos anya még érvként is felhozza a vitákban azt a mondatot, hogy a " jós is megmondta"...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.08.11. 21:45:53

ez az egész blog nem egyéb, mint a Penn&Teller: BULLSHIT c. műsor egyenes lenyúlása. Nem mintha ez a komment megjelenne, csak megjegyzem, hogy ti is megpróbáljátok átverni az embereket... dehogy csalás? jó vicc...

vigyazat_csaloook · http://dehogycsalas.blog.hu 2010.08.11. 22:06:46

@Rékuc: :)) hol próbálom átverni és kit? jah és amikor még videót is rakok be tőlük akkor aztán nagyon átverem a népet. egy kicsit sem titkolom, hogy ők alapmű ahogy a linkek között ott is vannak.

Ez most menstruáció, irigykedés, rosszindulat vagy csak simán kötözködős alkat vagy?

min 2010.08.11. 22:44:24

@vigyazat_csaloook: Hagyjad, Rékuc biztos a tisztán látónál volt ahol kapott egy kis univerzális energiát és így megerősödve támad a lelki szuggesztiójával...
Boldogok a lelki szegények....

min 2010.08.11. 22:46:55

Ez a pali a gerincműtétnél mit csinált??? Feldarabolta majd kitépdeste a helyéről???

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.08.11. 23:02:12

@vigyazat_csaloook: ja, 'véletlen találtam egy videót', meg egész véletlen a blog eddig minden posztja olyan témákról szólt és ugyanúgy, mint ahogy Penn&Teller bemutatta. Gondolom, véletlen egybeesés az is, hogy az ő nevük még véletlenül sem kerül említésre. Hogyne :)
ja, kötekedős alkat vagyok: a nyilvánvaló csalásokba én is belekötök, ezzel ugye nem vagyok egyedül.

bubuka_visszater_ · http://facepalm.freeblog.hu 2010.08.11. 23:22:20

@vigyazat_csaloook: nocsak, valami "elindult"? egyre több az olyan blog ami szkeptikus vs. kuruzsló témában ügyködik, és ezen az "oldalon" van.
isteni jel! :)

@Rékuc mán bocs, de nem T&P találták fel a műfajt, már Houdini is a "mentalistákat" leplezgette le anno és a Titanic-al elsüllyedt emberek kézírásával szivatták a grafológusokat is jó 100 éve. Valóban, azóta se sokat változott a tematika szkeptikus körökben, J. Randi, Carl Sagan (vs Daniken), Dawkins (Enemies of reason) ugyanazokat a köröket futja.

gabe63 2010.08.11. 23:29:47

@vigyazat_csaloook:
"Ez most menstruáció, irigykedés, rosszindulat vagy csak simán kötözködős alkat vagy?"

Ilyen alapon azt is kérdezhetném, hogy neked ezek szerint nem sikerül mostanában/általában megfarkalni senkit, azért írsz olyan dolgokról, amihez nem értesz? Én például simán belekötök egy tahóba, ha ilyet kérdez egy nőtöl. Márcsak a feminista férfi mivoltom miatt is.

Először is át kellene olvasni a szöveget, mielőtt elküldöd, úgy a hitelesség is ... De hát ezt biztos tudod.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.08.11. 23:32:46

@bubuka_visszater_: ezzel semmi baj nincs, a Szkeptikus blog rendszeres olvasója vagyok. De pont azért, mert követem az ilyen témájú dolgokat, nagyon szemet szúrt, hogy pont a Bullshitban megjelenő jelenségeket elemzi ez a blog, ráadásul - ha láttál ilyen műsort, nyilvánvaló lesz, hogy még ugyanazokat a szófordulatokat is ellopták, a megszólalásig hasonló megfogalmazásokat, frappánskodásokat használják a szövegben, zárómondat, minden egyezik.

vigyazat_csaloook · http://dehogycsalas.blog.hu 2010.08.11. 23:37:16

@bubuka_visszater_: nem az a baja ( illetve nem tudom mi a baja azon kívül h láthaóan keresi az élete értelmét), hogy más is csinálja, hanem h alapműként kezelem. Azt hiszi szegény pára, hogy ha minden poszthoz berakja a youtube linket, azzal nekem rosszat tesz. vagy magának jót. TÉVEDÉS!!!

NÉZZE MINDENKI A PEN & TELLER BULSHIT C MŰSORT!!!! KERESS RÁ VAN MÁR 8 ÉVAD.

azt feltételezi-gondolom-, hogy én pénzt akarok keresni a bloggal és " a csúnya lopós mindenit ő majd igazságot tesz. Ezzel szemben nekem tele van a tököm azzal, hogy mindenhol faszságokba utok bele én csak boldogabb vagyok, ha sokan nézik azt a mműsort. max kibeszélik akár itt akár méáshol.

Igaz ugyan, hogy egy barátom azt mondaná, hogy az ilyen kis rosszindulattól fűtött kioktató megmondó nőnek látszó valamiknek legyen ez a legnagyobb boldogsága,hogy azt hiszi belehugyozott a medencébe. De én nem vagyok ilyen, úgyhogy én nem is mondok rá ilyet.

jah rekám, linkek között "ha az istent keresed itt van 2 is = www.penandteller.com ( az első perctől kezdve kint van)
és a másik bejegyzésben: "Aztán kutogattam a kis videótáramban, és rátaláltam egy ezzel a témával foglalkozó-amúgy viszonylag régi- videóra. Ez pedig a pen & teller bullshit című műsora a feng shui-ról."

itt is titkoltam ugye?

mások mesélik, hogy téged divat ignore rakni az indexen. Kezdem érteni miért mesélték.

józan' 2010.08.11. 23:38:37

@min: "Boldogok a lelki szegények...."

...akik nem telefonálgatnak ilyen retardált műsorokba.
Azt inkább (és úgy általában az "EZO"-s baromságokat) IQ-szegény emberek művelik.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.08.11. 23:42:20

érdekes, hogy nekem minden kommentemet sikerül személyeskedés nélkül megírom és még tartalma is van (amivel persze nem kötelező egyetérteni). Igaz, hogy én arccal-névvel vállalom a véleményem, nem valami sötét lyuk mélyéről ugatok. Így könnyű beszólni... no de nem folytatom, további kellemes lopkodást és személyeskedést, ha már a medencébe hugyozásnál és a legnagyobb boldogságnál tartunk.

campobaszo 2010.08.12. 00:53:44

OFF
"Jay Leno amíg volt műsora"
Mikor nem volt Leno-nak műsora?
Meg egyébként is Late Show-t kéne nézni!

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.12. 07:33:34

@Rékuc: személyeskedés nélkül, pusztán lopással vádolod a blog szerzőjét. Azt régóta tudjuk, hogy sötét, erőszakos, kötekedő alak vagy, de hogy ennyire ostoba legyél, az még nekem is új. :D

Jimbo75 2010.08.12. 07:48:18

@vigyazat_csaloook:

Hagyd, ezt a nőt minden blogon utálják, nem ér annyit, hogy lesüllyedj a szintjére, megver a rutinjával:))

szaGértő 2010.08.12. 08:22:37

@min: Csak azt nem értem, miért kell hozzá bejelentkezni. Nem tudja, hogy jövök?? :D

galicius 2010.08.12. 08:23:58

Kezdem ott,hogy szélhámosságnak tartom ezt az egész jóslatosdit.És ezt nem séróból nyomom,hanem megvan a saját bizonyítékom rá.Azt mondom,hogy oké,jósoljanak a jósok.Mondjuk meséljék el,hogy mi lesz a jövő héten,a hét napjaira lebontva.Ha igaz,amit mondanak,akkor oké,mehet tovább.De nem fogják tudni megmondani csak kb.körülírják.Azt viszont mindenki tudja,aki egy kicsit figyeli a híreket.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.12. 09:10:25

@szaGértő: én már láttam olyan jóst, aki pontosan ismerte a jövőt. A Horrorra akadva 3 (ScaryMovie 3) egyik szereplője volt. :)))

baggins21 2010.08.12. 12:09:47

@gabe63: Atyaég feminista férfi... kasztrálni, női ruhába öltöztetni, nyilvánosan közzétenni, felakasztani!

Mint no ma'am tag követelem!

bubuka_visszater_ · http://facepalm.freeblog.hu 2010.08.12. 15:22:15

@baggins21: de előtte forgassuk meg szurokban és lúdtollban, lécci lécci! :)

Guccishoes 2010.08.17. 03:34:30

személyeskedés nélkül, pusztán lopással vádolod a blog szerzőjét. Azt régóta tudjuk, hogy sötét, erőszakos, kötekedő alak vagy, de hogy ennyire ostoba legyél, az még nekem is új. :D www.guccishoesbag.com

~Melcsy 2010.12.14. 17:53:30

Népbutítás felső fokon -.- Méghogy távgyógyítás... :D

Villalárva 2011.02.12. 14:10:24

nagyon jó cikk, gratulálok, kedvenc!:)